BUGYBORÉKOK 3

A sztár

Temesváron, a Hold utcában, nagyapámékkal szemben lakott egy focista. A fickó húszas éveinek elejét taposhatta, mi, a többi kis krapek fiatalabbak voltunk, nagyjából 12-14 évesek. Fogalmam sincs már, hogy hívták az illetőt, de tény, hogy valami megyei vagy városi bajnokságban szereplő csapatnál védett, tehát nem volt éppen a csúcson. Gyakorlatilag egy senki volt, de a szemünkben ő volt a SZTÁR!
Mikor a csávó edzésre ment, vagy meccse volt a lerobbant külvárosi stadionban, a többi kölök szinte verekedett, hogy ki cipelje utána a szereléssel megtömött sporttáskáját. Így utólag visszagondolva elég fura volt az a szerelés (a 70-es évek szocialista nyomoráról beszélünk): emlékszem, hogy a mezén a szám soha nem talált a gatyáján lévővel, a játékosok mindig azt húzták magukra, ami éppen talált rájuk. A cipőjén a stoplik úgy el voltak kopva, hogy alig látszottak, a zoknija meg ugyanaz volt, amiben hétköznap is járt. (Később már lehetett kapni sportszárakat, előfordult, hogy a 11 játékosnak különféle színben virított, azt húzták fel, amit éppen a kezükbe került). Barátunk olykor kikérte magának, hogy a nagy szovjet kapus után Jasinnak szólítsuk (a Grosicson már túl volt), de néha olyon gólokat kapott, hogy a tribünön fetrengve röhögtek az ellenfél szurkolói.
Nem tudom, mi lett a sráccal, valószínűleg tisztes családapa lett rendes munkahellyel. Én viszont úgy emlékszem rá, mint az első hús-vér focistára, akinek ösztönző seggberúgásai kíséretében cipelhettem a szatyrát igazi focimérkőzésekre…

Reklámok
Kategória: Bentről kifele | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s