Csocsóniádák

2016-karacsony

A csúcson

Csocsó éveken át, látástól vakulásig dolgozott az Iszapfinomító és Gőzkivonó Vállalat egyik munkapadján. Munkájának semmi eredménye nem volt, ugyanolyon csóró volt továbbra is, mint élete hajnalán, amikor kibukdácsolt az általános iskola kapuján. Nem keseredett el, a betevő falatja megvolt, és este nyugodtan hajtotta fejét párnájára.
Szabadidejében Csocsó szeretett kísérletezni. Amikor elválasztotta a tüzet a víztől, az eget a földtől, a nappalt az éjszakától, azt hitte, megfogta az Isten lábát.
Nem történt semmi, Csocsó továbbra is egy senki volt…A hírlapok nem tudósítottak felfedezéseiről, barátai gyanúsan méregették, felesége elhagyta egy prostikat futtató fickó kedvéért. Zsenialítása dacára Csocsó pária lett, a társdalom perifériáján tengette napjait. Tovább gürcölt munkahelyén, közben rájött, hogyan kell tengeri sóból hegyeket építeni, megoldotta az olajválságot és némi újításokat vezetett be a Bolyai-Lobacseszvkij geometriába. Egyszer álmában felkiáltott: a semmiből egy új világot teremtettem! – ám ezt sem hallotta meg senki.
Csocsó eltöprengett.
Törte a fejét mindenféle újításon, korszakalkotó felfedezésen. Fizetéséből már nem tudott megélni, így kiflit és perecet kezdett lopkodni a sarki boltból. Mint minden felfedező, Csocsó is nagyban gondolkodott, hamarosan bankokat rabolt ki, csalt, lopott és hazudott ahol érte, semmi sem volt szent számára.
Néhány évet szigorítottban töltött, ott írt tudományos munkái – A lepkék párosodása szőlőéréskor, A tojáshántás titkai, Légből kapott átszálló és kezelése, stb. – hatalmas visszhangot keltett, büntetése jelentős mértékben lerövidült. Csocsó karrierje kezdet felfelé ívelni, rengeteg barátja lett, belépett a politikába, polgármesternek választották, majd prefektusnak nevezték ki. Pártok versengtek kegyeiért, államfők fogadták, viharverte vén napszámosok csókoltak neki kezet. A csúcsra akkor ért fel, amikor már annyi bírósági ügye volt folyamatban, hogy tíz ember három kamionnal hordta a periratokat egyik helyről a másikra.
Csocsó ma képviselő, benne van néhány jelentős cég igazgatótanácsában, államelnöknek is jelölték, és hétköznapi bokros teendői meg az ócskavas-biznisz mellett játékos ügynök is. Meghatározó alakja a társadalomnak, elismert személyiség, börtönévei ebben meglehetősen sokat nyomtak a latba.

A példakép

Kezdetben Csocsó mérsékelten radikális volt. Később radikálisan mérsékelt lett. A kettő között volt még polgári marxista, egy ideig a diktatórikus-demokrata irányzattal szemezett, majd a nemzeti-polgári-liberális alakulat felé kacsintgatott. De a mérsékletet hirdető radikalizmus eszméjét lelke mélyén mindig magáénak érezte, és elsődleges feladatának tekintette népszerűsítését. Csocsó egyébként is furcsa ember volt. A kommunizmusban antikommunista nézeteket vallott, majd a demokráciában legszívesebben Lenint idézgette. Nemcsak szavait, de szellemét is. Például kecskeszakállat növesztett, haját is úgy nyíratta, hogy minél inkább hasonlítson elődjére. Amikor szakálla tekintélyes mértékben megnőtt, Csocsó hirtelen megvilágosodott: attól kezdve azt hitte, ő a Krisztus. Ezt sokan másként gondolták, így néha jó nagy veréseket kapott. Ám maradandó sérülései sem vették rá arra, hogy szocialista-keresztény-bal­közép­liberális hitét megtagadja. Pártot is alapított, amelynek a Huj, huj, hajrá nevet adta, fő célkitűzésnek jelölte meg az önrendelkezés nélküli autonómia és a kislépésekkel tett hosszúlépések kiharcolását. Elmondható tehát, Csocsó rendkívül összetett személyiség volt. Csocsó mérsékelt radikalizmusa abban is megmutatkozott, hogy évszaktól függetlenül mindig szandálban és kalapban mutatkozott. Ha nagy volt a hó, a zokniját a szandálra húzta, nyáron pedig a jókora kalapra légkondit szerelt. Híve volt az egyoldalú párbeszédnek, keményen kiállt az olyan vélemény mellett, amely süket fülekre talál. Sokat szónokolt, általában amerikai filmekből és Lehár-operettek librettóiból idézett. Amikor már mindenki unta mondókáját, elhatározta, államelnök lesz. Kisebb dilemmát okozott számára, hogy nem tudta eldönteni: ha megválasztják, mit vezessen be, munkásdiktatúrát vagy katonai demokráciát? Világmegváltó terveiről Cso­csó csak akkor mondott le, amikor megsúgták neki, Mátyás király nem indul a választásokon. Nincs ellenfelem – sóhajtott, mivel magához méltatlannak találta volna, hogy mezei politikusokkal mérkőzzön meg. De Csocsó mély depressziójában sem keseredett el: miután meglátta a fényt, szabadságharcos lett és útonálló. Országutakon álldogálva a szabad italmérést és dohányzást népszerűsítette. Meg homlokegyenes ellentétét. Ekkoriban állt az antialkoholista-ellenes kampány élére is, és hagyományőrzésre hivatkozva követelte: a sört ismét vizezzék a kocsmákban! A migráció kérdése Csocsót is megrázta. Előbb lebontotta háza kerítését, hogy a vándormadaraknak szabad utat biztosítson, de amikor látta, hogy veteményeséből kilopkodják a magokat, felkiáltott: ha már fal, hát legyen fal! És a kínai nagyfalat meghosszabbította a kertje végéig. Csocsó falához rengetegen eljöttek, a világ második leglátogatottabb helyévé vált a jeruzsálemi Siratófal után. A nagyhatalmak tanácsadónak alkalmazták, költők írtak ódákat hozzá. Híre ment a nagyvilágban, tudósok tanulmányozták tehetségtelenségét, pszichológusok keresték a választ arra, hogy minimális intellingencia hiányában is hogyan lehet maradandót alkotni. Egyszóval Csocsó legendává vált. Közleményeket adott ki, amelyekben meghatározta az emberiség további sorsát, és bejelentette: pontos információi vannak a világ végéről. Nyilatkozatban cáfolta, hogy köze lenne a teremtéshez, de azt elismerte, hogy Pált ő térítette meg. Bár régen visszavonult a köz-élettől, követői máig akadnak: hozzá hasonlóan sok, szakmáját műkedvelő szinten űző figura lett politikus, aki mindenféle jól hangzó ideológiát felkarolt, legfőképpen azt, amelyből egy mukkot sem ért. Ha pedig a választó sem értett zagyvaságaiból semmit, nyert ügye volt. Így lett végül Csocsó példaképe a semmitmondásból tőkét kovácsolók tömegének, akik évek múltán is őszinte hálával borulnak le mérhetetlen kicsinyessége előtt.

A csontváz

Csocsó termálfürdő szakon végezte az Esővíz- és Hóipari Főelemit, ezért igencsak értett az áradásokhoz. És az áremelkedésekhez is. Tapasztalata szerint a kettő mindenkoron összefüggött.
Vagy nem.
Volt olyan év, amikor nem volt áradás, de volt áremelkedés. Akkor az esővíz hiánya okozta a drágulásokat. Aztán lett eső, de lett áremelkedés is. Csocsó ezt már nemigen értette, csak annyit érzékelt, hogy nyakig elázott. Ekkor jött rá, hogy a víz sehogy sem hó. Illetve jó. Miután hitvesével, Bözsikével leszívatta magáról a vizet, Csocsó gondolt egy nagyot, és feltalálta a Víztelenítő Lepárló Hubikusz Manuszt. Ami nem más, mint a fából vaskarika továbbfejlesztése. Egy szép esős napon kiállt vele az egyik bevásárlóközpont bejáratához, és elővételben eladott ötszáz darabot. Az embereknek fogalmuk sem volt, mire használható a V. L. Hubikusz Manusz, de Csocsó mindössze egy lejért vesztegette darabját, így a tömeg verekedett érte. Később országos szinten űzte a csalást, és ebből jól meggazdagodott.
Minél többet szélhámoskodott, annál inkább felfigyeltek Csocsóra a politikai pártok. Hatalmas reménységnek tartották, akibe érdemes befektetni. Hirtelen ötlettől vezérelve Csocsó mű-jobbot fabrikált magának, és szelencébe zárva mutogatta némi apróért az ortodox templomok környékén. Őrület tört ki, emberek ezrei akarták látni a még élő Csocsó halott jobbját, ez a manőver nem kevés pénzt hozott ismét a konyhára.
Látva tehetségét és alkotásait, magasabb körökben elterjedt a vélemény, hogy Csocsót a legmagasabb tisztségek egyikére kellene pályáztatni. Gyorsan le is másoltattak vele néhány szakdolgozatot, majd ezeket kiegészítették Nobel-díjas tudósok cikkeivel, és doktori disszertációvá gyúrták össze. Csocsó főelemit végzettből egyenesen doktorrá lépett elő, minden akadály elhárult tehát, hogy megpályázhassa az egyik legfőbb tisztséget.
Csocsó sokáig tépelődött, hogy elvállalja-e a megbízást. Legalább tíz percig. De gondolkodásból ennyi elég is volt számára, hóna alá vette a megmaradt V. L. Hubikusz Manuszt, és, akár a legnagyobb Shakespeare-színészek, hatalmas lendülettel belépett a politikába. Noha időnként úgy érezte, templom körüli útjaival és jobbjának mutogatásával mindent elért az életben, de pártutasítást kapott, hogy azt a bizonyos ujját is nyugodtan, sőt minél gyakrabban mutassa a népnek.
Csocsó nemzete hamar rájött, hogy a Hubikusz Manusz semmire sem alkalmas, és hogy jobbja is szemfényvesztés, de emberünk ekkor már egy hatalmas épület kényelmes székében terpeszkedett immunitása árnyékában. Főelemista kollégái gyakran felkeresték apró-cseprő kérésekkel, így sokan közülük később autópályákat építettek, mások kénytelen-kelletlen diplomáciai munkát vállaltak.
Csocsó jól elvolt a helyén. Annyira jól, hogy évtizedekkel később vették észre porosodó csontvázát. Elhíresült jobb keze még mindig V. L. Hubikusz Manuszán nyugodott, aranyból készült alsóneműjét megülte a por.
Csak lelkének találták hűlt helyét…

A hóhányó

Nagy tél köszöntött az országra, ilyet nem láttak az öregek még csecsemőkorukban sem. Csocsó, aki nyaranta visszhangként működött Tihanyban, megunta a téli tétlenséget, és lapátot ragadott, hogy eltakarítsa a havat a háza elöl.

Ekkor kezdődött a botrány.

Motyó bácsi, aki éppen a sarki kocsmában melegítette a pálinkáját – odáig vájatott utat magának a feleségével -, előbb nem hitt a szemének, amikor a párás ablakon kinézve egy árnyat látott két pehely hó között, amint havat takarít. Rémülten szólt oda a huszonéves, a semmittevéstől 150 kilósra nőtt Pityunak, hogy nézze már, valami őrült lapátol, mi lesz velük, tán még a kocsma elöl is eltakarítja a havat, és egyáltalán hol élünk, a gazember megfogta a munka végét.

Pityu lehajtotta a sörét, és szomorúan nézett ki a „Két majom és egy krokodil” nevű fogadó ablakán. Arra gondolt, itt a vég, egy bolond százat csinál, még a végén nekikezd a jónép havat takarítani.

A jónépnek eszébe sem jutott…

A kályha mellett ülve Gurnyáknak, a megrögzött munkakerülőnek torkán akadt a falat. Éppen azon filozófált, hogy hamarosan három méteresre nő az ajtaja előtt a hótorlasz, mindjárt jönnek a katonák kiásni őket, tán még kaját meg vizet is hoznak neki, mert ugyan ki az a bolond, aki ebben a világvégi hangulatban kimegy a két házzal odábbi kisboltba enni és innivalóért.

Közben Csocsó, teljesen elszakadva a valóságtól, egyre nagyobb hévvel lapátolt. A házak ablakában már gyűlt a falunépe, ordítottak, integettek, hogy hagyja abba, nem lesz ennek jó vége, jön a tévé meg a rádió, ország-világ meglátja, hogy valaki saját kezűleg eltakarította a havat, aztán sem katonák, sem csendőrök, senki sem ugrik segíteni, oda lesz a sok ingyen szajré, ajajjajj. Csocsó mindebből semmit sem hallott meg, sapkáját mélyen a fülibe húzta, amikor meg egy pillantást vetett a hadonászó népre azt hitte, neki szurkolnak, és még jobban belevetette magát a munkába.

Lincshangulat volt kialakulóban, Motyó bácsi mérgében beleharapott a pálinkáspohárba, Pityu egészen magába roskadt, újra kitört rajta a lustaság okozta depresszió. Gurnyáknak eszébe jutott, hogy Csocsó visszaeső, tavasszal zsákokat rakott a töltésre, hogy a patak ne árassza el a falut.

Csocsónak hatalmas szerencséje volt: a feldühödött tömeg nem tudott a hótorlaszok miatt kikászálódni a házakból, a vasvillákat ellepte a hótakaró, Csocsó meg fütyörészve tette le a lapátot, mint aki jól végezte dolgát.

A falu közepén azóta egy oszlop áll: amikor a természet dühe lecsap a településre, ha nagy hó hull vagy árvíz közeleg, Csocsót elővigyázatosan kikötik a cövekhez.

Így már nyugodtan várhatják a hatóságok közbelépését, mindenki elvonulhat a kocsmába, a meleg kályha elé telepedhet, és a munkától senkinek sem görbül haja szála…

A válság

Csocsó a Mátyás szobortól kissé jobbra, egy zászlórúd árnyékában ebédelt. Miután elfogyasztotta a gondosan becsomagolt tökmagot, álmodozva bámult a semmibe. Ehhez nagyon értett.
Csocsó pénztáros volt. Az alvilágban. És csendestárs. Ameddig mások loptak, ő csendben maradt, ezért nagy tisztelettel néztek fel rá a fiatalabb gazemberek. Ígéretes tehetségnek indult, fiatal korában, több műfajban is jelentőset alkotott. A zsebtolvajlást művészi szintre emelte, a templomok perselyének kifosztásában utolérhetetlennek bizonyult.
Gumi úr, akit Tysonnak becéztek, mert lapos orrú volt és degenerált, és valamikor vulkanizátorként sem dolgozott, aznap éppen egy kellemes délelőttöt töltött a zsaruk társaságában. Miután semmit sem tudtak rábizonyítani a rend őrei, mint régi és megbízható ismerőst, félholtra verték, és elzavarták a rendőrőrs környékéről. Nem tudhatták, hogy Gumi kevéske lopott pénze már rég Csocsó falábának egyik titkos vájatában pihent.
A két alkoholista harminc esztendeje ismerte egymást. Amikor, teljesen véletlenül, mindketten szabadlábon voltak – igaz, ez meglehetősen ritkán fordult elő -, nagyobb betöréseknél egymásnak falaztak. Ám az idő rajtuk is nyomot hagyott, Csocsó csupán tisztviselői munkát vállalt – szinte ingyen orvgazdálkodott -, Gumi úr pedig, már csak nálánál is idősebbektől és betegebbektől lopott.
Aznap szokatlanul meleg volt. Bár, még csak április közepén jártunk, a hőmérő higanyszála 26 fokot mutatott.
Trafiknak fél pár zokniban is erősen izzadt a lába. Mielőtt határozottan elindult volna a lejtőn, egyetemre járt. Állítólag, azóta hordott, teljesen jelképesen, zoknit is. A csúfneve is abból az időből származik: egyszer, egyik jóhiszemű tanára megkérte, mondjon egy ikes igét. Ö egyből rávágta: trafik. Miután kora hajnalban megitta a maradék kölnivizet is, a Múmiával ment csavarogni.
Múmiának soha nem sikerült kiderítenie, mikor született. Azt sem, hogy minek. És azt sem tudta soha, hol van. Már gyerekkorában imádta az alkoholmentes sört, később rákapott a sörmentes alkoholra. Régebbi ismerősei esküdni mertek volna, életükben nem látták józanul. Öt évesen megundorodott a munkától, és akárcsak nagy elődje, III. Richárd, elhatározta, hogy gazember lesz. Ez lett élete egyetlen megvalósítása. 25 éves lehetett, de az ötvenesek már bácsizták.
Cső Emil, akit Kender néven is ismert az alvilág, munkanélküli kályhás volt, és természettudós. Végtelen türelemmel, hónapokon át morfiumot adagolt a gilisztáknak, majd egy egész tyúkfarmot elaltatott a bódult csúszó-mászókkal. Akik megvették tőle az így lopott majorságot, kissé csodálkoztak is, hogy a csirkehús fogyasztása elvonási tüneteket okoz.
Ebben az évben komoly bajok történtek: a társaságot is – közvetve bár, de szó szerint húsba és gyomorba vágóan – utolérte a gazdasági válság.
A szemeteskukákban megcsappant a kidobott kaja mennyisége.
Állandó ügyfeleik, akiktől naponta koldultak, megvonták tőlük a támogatást.
Az üzletek, melyeket lopás céljából buzgón látogattak, kezdtek bezárni.
A politikusok hazudtak.
A gazdasági szakemberek sötét jövőt jósoltak.
A pálinkát a kocsmárosok vizezték.
Még egy rendes cigaretta csikket sem találtak.
Rossz irányba haladt minden, és Csocsó falába üresen kongott.
Megbeszélés végett gyűltek össze Cső Emil irodájában, a park bejáratától számított harmadik padon. Hogy a tökmag ne feküdje meg a gyomrát, Csocsó minden ebéd után egy-két napig szundikált, ezért fel kellett pofozni a kőről. Bár mindegyikükben több légkör egészségügyi szesz dolgozott már kora délután, viszonylag hamar odatántorogtak a Cső padjához. Pemzli bácsi, a munkanélküli szobafestő, aki feltalálta a piros tojás színtelenítését, emiatt vagy negyven éve a kémiai Nobel díj várományosa volt, kissé később, de annál inkább illuminált állapotban érkezett a tárgyalásra. A pad felé vezető úton akkorát esett, mint egy kredenc az ötödikről. Ettől még jobban szédelgett, de utolsó erejét is összeszedve leült a pad mellé.
„Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed!” – hallatszott messziről a kiabálás. Mindenki tudta, Mátyú Pityu, az idült térképész érkezik. Szakmájában soha nem kapott lehetőséget, de egy ideig dolgozott. Miután kitántorgott Magyarországra, reggel hat és nyolc között ő volt a tihanyi visszhang. Egy mámoros reggelen egy külföldi turistacsoportnak a „jó reggelt” helyett a „menj az anyádba” visszhangozta. Ekkor dobták ki összkomfortos barlangjából. A bánattól többé nem szabadult. A piásüvegtől sem. Midőn egyszer éppen egy alkoholkómából tért magához, határozottan állította, hogy revelációt élt át, és tulajdonképpen Peruban született, a Machu Picchu lábánál. Ekkor kapta a Mátyú Pityu becenevet tájékozottabb ivócimboráitól. Alkoholizmusnánál csupán a hülyesége volt fejlettebb. Érdekes módon szülei és a saját nevének emlékét rég a piába ölte, de arra a kóma után határozottan emlékezett, hogy Pachacutec inka király fia.
– Mikor alászáll a megfáradt bíbor nap, ha friss, átlátszó vizek futnak a hegyekben, majd el jő hozzánk atyáink szelleme, és hűs kacsójával simogat a kedves! Tudjátok hát meg: nincs új magyar a Nap alatt!
Csocsó azért beszélt ilyen ékesszólóan és összefüggéstelenül, mert évekkel azelőtt közölt egy apróhirdetést a helyi napilapban, és azóta azt hitte magáról, ő az új Goethe.
– Csavargók! Semmirevaló tetvek! Művész úr! – az utóbbit Pemzlinek címezte. – Megvalósult a kommunisták álma: csődbe ment az alvilág!
Ennél a kijelentésnél roppant össze Múmia. Cső hangosan sóhajtozott és köpött, Trafik lemondóan eldobta izzadt fél zokniját. Pemzli kihúzta magát, ettől hanyatt esett. Mátyú a rogyadozó Múmiába kapaszkodott, és torkaszakadtából üvöltött: „Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed!” Csocsó lecsatolta a falábát, és azzal fenyegetőzött:
– Figyelem, részeges disznók, kedves Ecset úr – látszott, hogy az öreg Pemzlit nagyon tiszteli, ha nem is mindig jutott eszébe a neve. – Nem adjuk fel, akkor is élni fogunk, ha belehalunk!
Ezt ugyan senki sem értette, de lelkesen tapsoltak, és kacsintottak. Gumi úr bólogatott, és trágárságokat ordított. Ez a nagyrabecsülés jele volt nála.
Váratlanul, a delírium tremensből magához tért Trafik kért szót:
– Dékán úr! – kiabálta a volt diák. – Kedves diáktársaim, tisztelt kollégák! Csocsó, szavak varázslója! Mesterünk, Gyorskéz Aladár doktor, elepedne szégyenében, és templomlátogatóvá süllyedne, ha látná, milyen nyápic alakok vagyunk. Tennünk kell valamit, hogy átmenjünk a vizsgákon meg a rácsokon!
Trafik néha keverte az egyetemi éveit a börtönökben tanultakkal, de a lelkesedés nem hiányzott belőle. Hangos kiabálás támadt, Csocsó leköpte és hozzávágta a beszélőhöz a falábát. Pemzli bácsi hevesen hadonászott és Trafik lábszárára okádott. Hárman fogták Cső Emilt, hogy hirtelen támadt depressziójában fel ne vágja az ereit. Csak Múmia hallgatott csöndes őrületében, miközben a rajta csüngő Mátyú monoton hangon ismételgette: „Vodkát igyál ne tejet, nem lesz kopasz a fejed”.
Csocsó úgy érezte, beszédet kell mondania.
– Katonák! – idézte Napóleont. – Öreg tróger nem vén tróger! Az esküvőmön hamis esküt tettem. Itt az ideje a bűnhődésnek. És a bűnnek! Ahogy a kedves Paganini kolléga mondta, aki nagyobb csibész volt, mint én: hegedülni vagy nem hegedülni. Ezt itt a violinkulcs!
Ennél a mondatnál a gazemberek szeme könnybe lábadt. Cső Emil elérzékenyülten küldte az anyjába a nadrágszárába kapaszkodó Múmiát.
A lebukó nap sugarai koszorút fontak Csocsó feje köré, úgy érezte, mennybe száll. Jogosan.
Izgalmában megütötte a guta.
Cső Emilnek meglepetésében tátva maradt a fogatlan szája, Gumi úr aléltan rogyott a földre. Pemzli bácsi összeszedte maradék erejét, és hirtelen lefeküdt a szobor tövébe. Múmia a Trafik nyakában zokogott, bár évek óta nem tudta, mi folyik körülötte. Mátyú népdalokra zendített rá, majd letépte magáról az ingét.
Csocsó, akár a legnagyobb bankárok 1929-ben, a válság áldozata lett.
Temetéséről később intézkedett az alvilág. Sokkal később… Addig a szobor előtti gödörben dugdosták. Csocsóban annyi alkohol gyűlt fel az évek során, hogy a bomlásnak indulás veszélye egy percig sem állt fenn…
Miután hatalmas áldozatok árán összelopkodták a koporsóra szükséges pénzt, barátai az éjszaka leple alatt betemették a Nagy Csocsót a régészeti leletek közé.
Temetésén Rezső úr, a névtelen csillag húzta a Szomorú válságot…
Hónapok teltek el azóta, de a krízis még mindig tart, bár Csocsó nélkül már az sem a régi. Manapság üvegfedő borítja a nemrégiben összehordott ókori római leleteket és Csocsó tetemét. Néha, mikor a Nap bizonyos szögben süt rá, látni lehet, amint az alvilág pénztárosának szellem az égbe száll. Keze a magasba emelkedik, és a tolvajlás élő klasszikusai hallani vélik, amint szomorúan de határozottan megszólal:
– Katonák! A válságtól ne féljetek. A gazemberség hal meg utoljára….

Reklámok