Ki hitte volna, hogy a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó a bunyózás megkezdése előtt hegedülni tanult? Lehet, hogy a zenei élet elvesztett egy új Paganinit, a boksz azonban mindenképen nyert magának egy utánozhatatlan Papp Lacit. Tíz esztendeje hunyt el a nagyszerű sportember.
A nemzet „papplacija” 1926. március 25-én született Budapesten. Fiatalon elhunyt gépkocsivezető apja nagy zenekedvelő volt, de sporteseményekre is gyakran eljárt. Talán, hogy saját vágyai beteljesülését élhesse meg fiában, a kis Lacikát hegedülni tanítatta, szabadidejében pedig levitte magával az edződerembe, ahol kikapcsolódás gyanánt öklözött. A gyermek imádott hegedülni, de apja korai halála véget vetett a zenészálmoknak: édesanyja fűszerüzletében lett kifutófiú, hogy ezzel is segítse a nehéz anyagi helyzetbe került családját.
Mint a legtöbb gyerek, focizni járt pajtásaival a grundra – állítólag abban is rendkívül tehetséges volt – mígnem egy szép nap betévedt a Magyar Optikai Művek edzőtermébe. Elsőre akkora verést kapott, hogy egy időre elment a kedve az ökölvívástól: „Abban az időben más volt a szemlélet, mint ma. Azt mondták: ha lejön a gyerek, meg kell verni. Ha visszajön, jó bokszoló lesz. Ha nem, nem kár érte. Kaptam én is három akkora pofont, mint a télikabát. Lerongyolódott az etetőm, mint a parasztgatya. A levest csak szalmaszállal tudtam enni, mert a kanalat nem tudtam a számba venni. Eszem ágában sem volt visszamenni. Maradt a foci” – mesélte később. Szerencsére nem örökre…1945-ben ismét megpróbálkozott az ökölvívással, ezúttal olyan edzőhöz – Sulkó Béla – került, aki nyomban felismerte a hatalmas tehetséget. Édesanyja nem örvendett túlságosan hogy Lacika „verekedni” jár: „Fiam, ha pofon kell, majd adok én neked minden este” – mondogatta. Nem sokkal később Sulkó átadta a fiatal tehetséget Adler Zsigmond mesternek, akivel Papp László neve és sorsa egy életre összefonódott.
Olimpia háromszor!
Első mérkőzésére véletlenül került sor. Az éppen regnáló magyar bajnok ellenfele nem jelent meg egy versenyen, és a rendezők hirtelen ötlettől vezérelve a ring körül tébláboló Papp Lacit kérték meg: ugorjon be helyette. A Görbe becenévre hallgató fiatalember olyan alaposan megverte a bajnokot, hogy négy nappal később már a válogatottban bokszolt… (Egy jóval később készült filmben a saját magát játszó Papp László mondja: „Jobb kezem a kórház, bal kezem a köztemető.”)
Amatőr pályafutása során háromszor lett olimpiai bajnok (1948, London, 1952, Helsinki, 1956, Melbourne), és kétszer Európa-bajnok (1949, 1951).
„Minden mérkőzését jellegzetes gesztusokkal kezdte. Mintha meg akarná babonázni ellenfeleit, keményen, szúrósan, kitartóan nézte őket fekete szemöldöke alól. Szeméből és mozdulataiból csak úgy áradt a magabiztosság. Várt, azután előre lépett, majd visszatáncolt, s ezt a fenyegető balettet néhány másodperc múlva már olyan energikus roham, a rendkívüli ütések olyan sorozata kísérte, hogy az ellenfelek kénytelenek voltak sorra megadni magukat. Méghozzá olyan gyorsasággal, hogy a krónikás valójában be sem számolhatott egy-egy mérkőzés történeteiről” – írta Lukács László A sportvilág nagy történetei című könyvében. Hatalmas technikai tudására és vasöklére ellenfelei emlékezhettek a leginkább. Egyikük, a francia Francois Anewy az mesélte, hogy Papp Lacitól az ember mindig arról az oldalról kapta a pofont, ahonnan éppen nem várta: „Balkezes ütésre számítottam – kaptam egyet jobbról. A jobb kezét lestem – ballal ütött egy hatalmasat”. Egyébként Papp Laci egyik legnagyobb tisztelője szintén francia volt, aki maga is kacérkodott az ökölvívással. Úgy hívják: Jean Paul Belmondo.
Szorgalma talán még a tehetségénél is nagyobb volt. Ünnepnapokon is edzett. Ha valaki kérdezte, miért teszi, Papp László röviden elintézte az ügyet: „Ellenfeleimet nem érdekli, hogy ma éppen karácsony van”.
A profik között
Az amatőrként elért sikerei nyomán Papp Lacit elárasztották külföldi ajánlatokkal, de esze ágában sem volt elhagyni Magyarországot. Így aztán csak 31 évesen lett profi, és 1962-ben hódította el a középsúlyú profi Európa-bajnoki címet. Hatszor védte meg a bajnoki övet, de máig tisztázatlan politikai okokból a kommunisták nem engedték megmérkőzni a világbajnoki címért. Kárpótlásképpen az elmaradt világbajnoki mérkőzésért a World Boxing Council, az egyik legjelentősebb profi szervezet 1989-ben tiszteletbeli világbajnoknak nyilvánította, elismerve, hogy nagy esélye lett volna a cím elnyerésére.
Utolsó mérkőzését Bécsben vívta 1964. október 9-én a brit Leahy ellen. Tizenöt menetben pontozással győzött Papp, az angol pedig úriemberhez méltón elismerte: „Csodálatos bajnok. Aring sportszerű lovagjával álltam szemben. Ilyen ellenfélnek csak gratulálni lehet.” Profi pályafutása során 29 mérkőzést vívott, és egyszer sem talált legyőzőre! Max Schmeling német nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó, akit ugyancsak a ring egyfajta lovagjának tartottak, így jellemezte a magyar bajnokot: „Nemcsak jobb ökölvívót nem ismerek nála, de sportszerűbbet sem. Mint régi bokszoló különösen sokra becsülöm Papp László sportemberhez méltó magatartását, amely a világ minden táján példaképül szolgálhat az ifjúság számára. Sosem próbált jogosulatlan előnyökhöz jutni, sosem szolgáltatott anyagot a botránysajtónak. Háromszoros olimpiai bajnokként a hivatásos ökölvívók táborában is megőrizte erényeit. Papp László az ökölvívás legnagyobb úriembere.”
Az „úriember”, akinek a kommunista hatalom megtiltotta, hogy világbajnok legyen, 2003. október 16-án hunyt el.
nanocsaba 