Volt idő, amikor alig vártam, hogy felnőjek. Vagy legalább kamasz legyek, amikor végre beléphetek abba az illusztris társaságba, amelyik az iskola budijában cigarettázhatott. Mert azért volt ott is ranglétra: a „nagyok” a 16 éven aluli kölköket kizavarták, mondván, a dohányzás árt az egészségnek. Ebből is látszik, milyen felelős diákok koptatták a padokat akkoriban.
Volt egy-két megszállott tanár, aki ott is üldözte a tanulókat, de a legtöbben – ma már biztos vagyok abban, hogy tudtak a budi füstjéről – nem zavartatták magukat azzal, hogy leballagjanak az alagsorba. (Érdekes a diákész: azt gondoltuk, ha az emeleti WC-ben cigizünk, ott elkapnak. A sötét alagsor viszont biztos helynek tűnt. Pedig mellette voltak a műhelyek, ahol nem csak a mesterek, de tanáraink is gyakran megfordultak). A tanár úgy tett, mintha nem tudná, a diák pedig meg volt győződve, hogy valóban nem tudják…
Micsoda idők voltak! A trafikban még darabra is árulták a cigarettát, minden napnak megvolt a felelőse, aki suliba jövet vett egy lejre sima Carpați-t. Ha jól emlékszem, ez nagyjából nyolc szálat jelentetett. A Szentgyörgyön készül „sportkárpáci” volt a legjobb, Ramnicu-Valcean készült a legrémesebb. Ünnepnap volt, ha temesvárihoz jutottunk hozzá, az már a cigaretta csúcsát jelentette.
Szünetekben elpostáztunk gyorsan két-három szálat, amire többnyire legalább tíz nikotinra éhes száj jutott. Talán nem is a dohányzás volt a fontos, inkább az, hogy leereszthettük a gőzt, ami órákon felgyűlt. Jókat tudtunk nevetni a budi félhomályában, viccek pattantak ki a fáradt agyakból, regenerálódott az egész megfáradt diák. A jó buli kedvéért – egyfajta borsótörés volt ez az egész a tanárok orra alá – olyanok is lejöttek az alagsorba egy slukkra, akik későbbi életünkben soha nem cigarettáztak. De rangot jelentett, ha beállhattál a körbe, kaptál egy „szívást’ a kollégáktól, és másnap büszkén állítottál be az egy lejre vásárolt cigiddel…
Barátságok, cinkosságok születtek a budiban. Valóságos társasági életet éltünk a nem éppen kellemes illatok között. (Haragudtunk is arra, akinek véletlenül más dolga – kicsi vagy nagy – akadt a „kegyhelyen”).
Az iskola befejezése után jó ideig én sem cigiztem. Nem is vágytam rá. De még sokszor visszatértem volna a budi félhomályába, hogy a büdösségben is újraéljem a barátságot, ami minden körbeadott csikkből áramlott…
nanocsaba 