Ébredjünk végre fel!

Ismét elsiklunk a minket érintő lényeges dolgok felett, miközben olyasmik mellett álunk ki, mondunk véleményt, ágálunk és másokat sárba tiprunk, amihez gyakorlatilag alig van közünk. Ám reklámnak nagyszerű, ha véleményünk van Orbánról, a bevándorlókról, a színi egyetemről, Trumpról, a szomszéd kutyájáról, Bill Gates-ról, vírusról, fűről és fáról.
Mindenközben Kolozsváron történik a 21. században, hogy egy bírósági ítélet arra kötelez egy magyar anyát, hogy román óvodába írassa a román apától származó gyermekét. Azaz nem engedi, hogy maga válassza meg, milyen nyelvi közegbe íratja csemetéjét. Nem láttam emiatt felháborodni egyetlen megmondó embert sem, azok, akik mondjuk Vidnyánszkytól féltik a magyar kultúrát egy szót sem szólnak azért, mert egy magyar anyát bírói ítélettel köteleznek arra, hogy románul taníttassa gyermekét. Születtek petíciók mindenféle ügyben, aláírunk olyasmit, amibe nem látunk bele, amihez igen kevés közünk van, de ebben az eget rengető szemétségben és igazságtalanságban hallgatunk, mint az a bizonyos izé a fűben. Kussolunk, ha elveszik jogainkat, mert ugye egy óvodás nem oszt és nem szoroz. Pedig dehogynem, éppen ők azok, akik számítanak, ez kellene érdekeljen minket. Miért hallgatnak a civil szervezetek, hol vannak a jogvédők? Hol van az a bizonyos érdekképviselet? Költői kérdések, hiszen a képmutatás ma már mindent felülír. Egy magyar anya mellett kiállni nem ugyanaz, mint részt venni az BLM, az LGBTQ és isten tudja milyen mozgalmakban. Gengsztereket siratni vagy tapsolni egy Conchita Wurtznak. És nem hoz annyit a konyhára, mint a mindeféle gyanús ügyek támogatása, olykor egy kis diktatúrázás, vagy a magyar nemzet gyalázása…