A világjárványra való tekintettel Kapás úr hónapok óta nem hagyta el a házát. Barátaival, ismerőseivel kizárólag távbeszélőn volt hajlandó értekezni. A beszélgetések után kezet mosott, utána gondosan fertőtlenítette a telefonját. Tévét abból a meggondolásból nem nézett, hogy szerinte bagatellizálják a vírus erejét, noha éjjel-nappal másról sem szóltak a híradások, mint hogy hány ember esett áldozatául e hirtelen beköszöntött szerencsétlenségnek. Kapás úr szinte rettegett, már ő sem tagadhatta, hogy a paranoia enyhébb tünetei kezdtek kiütközni rajta. Egy csendes, álmos délután, amikor az időjárás leginkább a semmittevésnek és az emlékezésnek kedvezett, és Kapás úr szokásához híven bölcsen bámulta a semmit, agya hirtelen és váratlanul ifjúkora irányába kalandozott. Mint aki hirtelen megvilágosul, odaszólt feleségének: – A Rigó nem madár volt. Kalács sem péktermék. Az asszony nagyot nézett, aztán bölcsen bólintott. Arra gondolt, hogy törvényes ura a járványtól való félelmében egyszeriben meghibbant. – Rigó meg Kalács gyerekkori barátaim voltak – tette hozzá gyorsan Kapás, hogy eloszlassa a kételyeket elmeállapotát illetően. Bár törvényes hitvese nem értette, hogyan került elő a két név, egyáltalán, miről van szó, esze ágában sem volt abbahagyni a vasárnapi húsleves főzését, főleg, hogy ilyen szép csillogó sárgára rég nem sikerült a leve. Így aztán az öreg Kapás magában folytatta a morfondírozást. Képzeletében már a jó ötven tavasszal azelőtti utca, a kicsiny park, szülei háza, a vékonyan csordogáló patak és a tarka mező bukkant elő. Ritkán tört rá ilyen erővel a múlt, de hagyta magát vinni az árral, jólesett, hogy újra játszhatott a régi telepen a büszkén égre törő diófák árnyékában, mi több – és talán ez volt a legfontosabb – egészséges időkben és normális világban… Kalács azért volt különb a többi öcskösnél – villant be Kapásnak a régi emlék –, mert volt egy pedálos kocsija, amit semmiért sem osztott volna meg másokkal. Nem volt több háromévesnél, amikor a szülei megvették neki. Idővel kikezdte a rozsda, itt-ott leesett róla a pléh, az ülés kárpitja cafatokban lógott, de Kalács sok esztendő elteltével is azzal „száguldott” a park sétányain. A többieket ette a sárga irigység, de Kalács már kisgyerekként nagyobb és erősebb volt náluk, így senki sem merte megkockáztatni, hogy elvegye tőle. Akkor hagyott fel az kocsikázással, amikor megkapta első gitárját. Ettől kezdve a „csodaautó” az enyészet útjára lépett. Kapásnak eszébe jutott az is, hogy sok-sok év elteltével látta a megrozsdásodott automobilt Kalácsék udvarán, ott árválkodott egymagában, mígnem a szemetesek némi jutalék fejében végképp eltüntették. Szó szót követ, emlék emléket, az öreg Kapásnak felsejlett, hogy Kalács gitárjával került képbe Rigó is. A gúnynév nem volt véletlen: kicsi barátjuk éjjel-nappal énekelt, még a leglehetetlenebb helyzetekben sem tudta senki befogni a száját. Bérletük volt az operába, s Rigó hangosabban kornyikált a nézőtéren, mint az énekesek a színpadon. Odahaza az apja néha az idegroham szélére került, de Rigót ez sem tudta leállítani. Egy szép tavaszi napon (nem ilyen ronda volt akkoriban az időjárás, mint mostanság, és ilyen hülye járványok sem kerülgették az emberiséget – mélázott Kapás) Kalács nagyot gondolt. Neki volt gitárja, Rigónak hangja, Kukiról, a másik szomszéd gyerekről mindenki tudta, hogy otthon dobok hiányában napestig a nagymamája lábasait püföli, hát alapítsanak együttest. (Szegény Kuki – kalandozott el Kapás emlékei között. – Milyen ígéretesen indult karrierje, aztán a sok ital az agyára ment. A halálát is ennek köszönhette, illuminált állapotban egy kamion elé lépett.) Az akkor nagyszerűnek tűnő gondolatot tett követte: Kalács, Rigó és Kuki együttest alapítottak. Dobfelszerelésre ugyan nem volt pénzük, de az iskolából kölcsönkértek egy úttörődobot. Ettől azt hitték, kedvencük, az Omega nyomdokaiba lépnek. Kölyökként Kapásnak minden álma az volt, hogy az együttes basszusgitárosa lehessen, de a hangszerre sehogy sem tudták összekaparni az anyagiakat. A megoldás Kalács agyából pattant ki: egy használaton kívül helyezett szekrény ajtajából kivágtak egy gitárra hasonlító darabot, amit a WC ülőkéje után rajzoltak ki, négy vastag húrt szereltek rá, és Kapást kinevezték basszusnak. A próbáknál tovább soha nem jutottak. Néha lenéztek a szomszédok is a próbateremnek felszentelt pincébe, elképzelni nem tudták, mi az a förtelmes zaj meg ordibálás, ami onnan felhallatszik. Végül Kalács apja elégelte meg a csendháborítást, és véget vetett a muzsikus időknek. – Akkoriban sajnos nem lettünk híresek, de jó móka volt – kiáltotta oda feleségének az álmodozó Kapás. – Talán az volt a baj, hogy nem volt járvány, így mindenkinek ezer egyéb dolga akadt – fejezte be gondolatban a mondatot az öreg. Az asszony még mindig nem volt tisztában azzal, hogy miket óbégat ura. Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Éppen végzett a húslevessel, és nagy szakértelemmel a krumplipüréhez mérte ki a tejet…
-
Archívum
- 2023 március
- 2022 november
- 2022 augusztus
- 2022 március
- 2021 június
- 2021 április
- 2021 március
- 2021 január
- 2020 december
- 2020 november
- 2020 október
- 2020 szeptember
- 2020 július
- 2020 június
- 2020 május
- 2020 április
- 2020 március
- 2020 február
- 2020 január
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 augusztus
- 2019 július
- 2019 június
- 2019 május
- 2019 április
- 2019 március
- 2019 február
- 2018 december
- 2018 november
- 2018 október
- 2018 szeptember
- 2018 augusztus
- 2018 július
- 2018 június
- 2018 május
- 2018 április
- 2018 március
- 2018 február
- 2018 január
- 2017 december
- 2017 november
- 2017 október
- 2017 szeptember
- 2017 augusztus
- 2017 július
- 2017 június
- 2017 május
- 2017 április
- 2017 március
- 2017 február
- 2017 január
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 október
- 2016 szeptember
- 2016 augusztus
- 2016 július
- 2016 június
- 2016 május
- 2016 április
- 2016 március
- 2016 február
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 augusztus
- 2015 július
- 2015 június
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 január
- 2014 december
- 2014 november
- 2014 október
- 2014 szeptember
- 2014 augusztus
- 2014 július
- 2014 június
- 2014 május
- 2014 április
- 2014 március
- 2014 február
- 2014 január
- 2013 december
- 2013 november
- 2013 október
- 2013 szeptember
- 2013 augusztus
- 2013 július
- 2013 június
- 2013 május
- 2013 április
- 2013 március
- 2013 február
- 2013 január
- 2012 december
- 2012 november
- 2012 október
- 2012 szeptember
- 2012 augusztus
- 2012 július
- 2012 június
- 2012 április
- 2012 március
- 2012 február
- 2012 január
- 2011 december
- 2011 november
- 2011 október
- 2010 december
- 2010 november
-
Meta